Bicikli

Régebben a vidéki élet gondolata nekem valahogy mindig együttjárt azzal, hogy elképzeltem magam, ahogy felpattanok a bringámra, ráakasztom a szatyromat a kormányra és megyek ide-oda.
Ehhez képest több, mint fél év telt el a "vidéki életemből", amikor is biciiklire ültem, és akkor is kényszerből.
Van nekem egy szipi-szupi Csepel bicajom (mi más?), amit kb. 15 éve kaptam (a szülinapomra) + vettem (kipótoltam), mikor még javában Csepelen laktam. Viszonylag rendszeresen használtam: kóricáltam párszor a Királyerdőben, többször átkerekeztem Kispestre Apuékhoz. Aztán a panellakásba nem vittem magammal, mert a liftbe max. felállítva fért volna be, és hely híjján az egész erkély mind a másfél négyzetméterét elfoglalta volna. Szépen leszoktam a biciklizés gondolatáról is.

De amikor felcsillant az iváncsai reménysugár, abban a már fent említett módon intenzív helyet kapott zöld drótszamaram.

Mivel előző életünknek nem volt szerves része a bicikli, így kicsi lányunk előtt sem volt ott a minta, ezért nem várhattuk el tőle, hogy a harmadik szülinapjára kapott rózsaszín epres 12-es kisbringát 7 éves kora előtt használja. Nem is nagyon használta! (A kismotor-futóbicikli-roller vonalon viszont nagyon erősen teljesített!)

És akkor jött a kényszer kerékpározás: elromlott az autóm. Pont Anyák napján, május 5-én, a legeslegszebb Istentisztelet után, a legcsúnyább időben, szakadó esőben, süvítő jeges szélben. Indultunk volna a mamákat köszönteni, de nem ment, épphogy haza tudtunk gurulni. Másnap ovi volt, az akkori időjárást most hagyjuk, bosszankodtunk miatta eleget 😂, így aztán kisbicikli, nagybicikli, a télikabátra rávettük a piros egyenesőkabátunkat, a gumicsizmákat felcsatoltuk és nekivágtunk. Az én majd' 10 évre parkolópályára tett járgányom még a csepeli pincében lapult, alapos renoválásra várt. Korábban már megkaptuk Papa - számomra - óriás (szintén Csepel) biciklijét, így én azzal lavíroztam a járdán követve a kis rózsaszín pótkerekes 12-est a cirka másfél kilométeres úton, mely fél óráig tartott. Konkrétan gyorsabb lett volna, ha gyalog megyünk. Nem tudtam olyan lassan tekerni, hogy ne menjek neki, mert mire az én kerekem lassssssssan egyet fordult, az övé vagy tizet. 😂 Ráadásul minden érdekes fűszálnál váratlanul megtorpant előttem, és ha nem tartom a megfelelő követési távolságot, koccanás is lehetett volna belőle. Az nem lett, de azért sikerült a Pompos előtt egy képzeletbeli emléktáblát állíttatnom magamnak: itt estem fejjel lefelé az árokba pontosan a szakács bábú lábai elé.
Három hatalmas szerencse volt a szerencsétlenségben: 1. SENKI NEM LÁTTA, 2. Olívia sem látta (hiszen előttem torpant meg egy kihagyhatatlan fűszál letépése miatt) és így nem ijedt meg, 3. nem lett semmi bajom. A fűszáltépő torpanás engem is hirtelen megállásra késztetett, csak az volt a baj, hogy az árok szélén hiába akartam letenni a lábam... csak kerestem a talajt, de az odébb volt. A pizzás reklámbaba is raklap emelvényen áll az árokban.... közel kerültünk egymáshoz, na!

Hazafelé még szedtünk egy kis bodzát azért. Másnaptól már autóval vittek/hoztak minket. (Köszi Andi!)
Ami még jó volt az autómentességben, hogy utaztunk a helyi busszal is!
Bicikliről új perspektívából láttam az utcát, egy-két szót odakiáltottunk egymásnak az ismerősökkel (pl.: Ők: A legjobb időjárást választottad a biciklizéshez!) 😂
De még aznap, miután elállt az eső, megvilágosodtam, hogy mindig is erre a szabad érzésre vágytam, itt élni, ahogy a kecskeszaggal keveredett akác édes illata lengi be az utcát, és én a gólyafészek alatt biciklizem hazafelé a napsütésben....

Ez még a napsütés előtt volt... 

A tiszta jó levegőn.....
Ilyenkor jön rá arra is az ember (én), hogy mennyire fontos lenne jobban odafigyelnünk a környezetünkre és annak nem szennyezésére. Mennyivel egészségesebb a friss levegőn biciklivel közlekedni, mint autóval pöfögni a városban. De tudom, hogy sokan nem tudják máshogy megoldani. Sokszor mi sem.
A múltkor családlátogatásra mentünk Budapestre, és még csak a 6-os út bevezetőjénél araszoltunk, amikor már elhangzott a kérdés a hátsó ülésről: Anya, mi ez a büdös? 6 és fél évig az Üllői út kispesti szakasza mellett fel sem tűnt neki.... Tény és való, hogy mióta itt lakunk, alig voltunk betegek (lekopogom)!!!
Azóta eltelt két hónap, a zöld csepeli is idekerült, a pótkerekes 12-est leváltotta egy 24-es (!), és anikor csak tudunk két keréken közlekedünk.

Ja, és van kosár a bicajomon, nem kell a szatyrot a kormányra akasztani.