Ciao Iváncsa

Október 20-a van, Iváncsára költözésünknek első évfordulója. El sem hiszem… mintha most lett volna, tisztán emlékszem arra a napra… Annyiszor elképzeltem korábban, hogy milyen lesz, amikor már egy éve fogunk itt élni. Most csak egy szó jut eszembe: természetes. Egy szempillantás alatt elrepült ez az egy év, de annyi minden történt, hogy még visszaemlékezni is nehéz, nemhogy felsorolni. Még szerencse, hogy van ez a blog.😀 Az biztos, hogy Iváncsán magával sodortak az események, néha csak kapkodom a fejem és csípkedem a karom, hogy valóban velem történik mindez. Minap még T. is megjegyezte, hogy itt jobban zajlik az élet, mint Pesten. ("Ott többet voltál otthon…") Hát igen, meglehet.  Rengeteg embert ismertem meg ez alatt az egy év alatt. Rengeteg új ismerősöm és jónéhány új barátom lett. Volt, akit az utcán ismertem meg, volt, akit a szomszédban, volt, akit az oviban és a suliban, volt, akit a boltban, volt, akinek bemutattak és volt, akit az út mentén szedtem f...

A szeptember több nagy vátozást hozott az életünkbe. Először is Olívia iskolás lett. Velem pedig ismét olyan dolog történt, amit ha valaki mondjuk egy évvel (de akár csak néhány héttel) ezelőtt mondott volna nekem, biztosan megmosolygom. Szóval elkezdődött az iskola. De nem csak Olíviának, hanem nekem is. Mégpedig az általános, csak én átugrottam az alsó tagozatot és rögtön a felsőbe csöppentem. Egy olyan lehetőség kínálkozott, amire korábban gondolni se mertem volna. A helyi suliban, a Dr. Fejérpataky László Általános Iskolában "tanárnéni", vagyis Judit néni lettem. Szeptember közepe óta óraadóként angolt tanítok a felső tagozatosoknak, az 5-8. évfolyamokon. Nem mondom, hogy könnyű, de nagyon élvezem. Igazi agytorna nekem is,-  nemcsak a gyerekeknek -, ráadásul nagyon kreatív és sokszínű "munka". A pedagógusok nagyon kedvesen és segítőkészen fogadtak, ezért nagyon hálás vagyok nekik. Én mindig is tiszteltem a tanárokat, de most, hogy bepillanthato...